Bejelentés



Civil Városi Unió - Szeged

















 

Önkormányzati választás 2014.

(kattints a linkre)

 

 

CVU: Szegedre figyel az ország

 

Kiélezett küzdelem várható Szegeden a vasárnapi választáson. Az országos sajtó szerint is az MSZP egyik utolsó, még megmenthető bástyája maradhatna Botka László győzelme esetén.

Érdemes azonban végiggondolni, hogy vajon jó lenne-e ez városunknak.

 

 

Zárszó szavazás előtt

Túl vagyunk az önkormányzati választás 2 és fél hónapos kampányán. Mára már valamennyi induló ellőtte összes puskaporát, ki kisebb, ki nagyobb sikerrel. Hogy kinek mekkora tábort sikerül majd mozgósítania, vasárnap kiderül.

A Civil Városi Unió kivette részét a kampányból. Az elmúlt hetekben számtalan visszajelzéssel találkoztunk, a gyalázkodástól kezdve az elismerésen át, mindenfélével, attól függően, hogy honnan érkeztek azok.

Egyetlen egy fajtával azonban nem: az írásainkban szereplő tények cáfolatával. Így volt ez egyébként 2011. óta mindig, mióta megjelentünk Szeged közéletében.

Sokan vádoltak bennünket azzal, hogy feladtuk civil mivoltunkat és beálltunk a kormánypártok szekértolói közé. Nekik azt üzenjük: mi csupán tükröt tartottunk a városvezetés elé. A tükörben látott kép alapján meggyőződésünk, hogy Szeged az elmúlt 12 évben téves pályán haladt, ezért változtatni kell a várospolitika irányán.

Ez még akkor is igaz, ha az utóbbi években, a városvezetésben – igaz korlátozott mértékben – de viselt felelősséget a jobboldal is.

Mi nem a Fidesz, vagy az MSZP mellé kívántunk állni, csupán két dolog motivált bennünket: Botka László hosszú évek során bizonyította, hogy képtelen megújulásra, országos háttértámogatás hiányában nem tud Szeged hasznára lenni, míg Kothencz Jánosban látunk olyan eltökéltséget és kitartást, nem utolsó sorban pedig olyan programot, amit támogatni lehet, sőt érdemes. A CVU ezért vállalt szerepet a szegedi kampányban, azt megelőzően pedig Kothencz János programjának kidolgozásában. (Végre valaki a civileket is megkérdezte, hogyan látják városuk jövőjét!)

Ha Szegednek szerencséje van, akkor a jövő vasárnapi választás végre városunkban sem a vakhitről fog szólni, hanem az észérvekről. Mert lehet hinni az MSZP-ben, lehet utálni, vagy szeretni Orbán Viktort, lehet vakon bízni Gyurcsány Ferencben. Akik így gondolkoznak, azok minden bizonnyal ennek megfelelően szavaznak is.

A vasárnapi választást reményeink szerint nem ők fogják eldönteni, hanem azok a választók, akik nem csupán hitük, vagy szimpátiájuk alapján húzzák be az ikszet, hanem végig is gondolják annak következményeit. Azok, akik esetleges pártszimpátiájukon felül tudnak emelkedni városunk jövője érdekében, hogy arra a jelöltre voksoljanak, akitől változás várható, aki nagyobb eséllyel hozhat új erőforrásokat, gazdasági élénkülést Szegedre.

Nem kétséges, hogy a csillagok jelenlegi állása, az országos erőviszonyok alapján ez a jelölt Kothencz János.Ideje végre a szegediek ébredésének, ideje annak, hogy megszűnjék Szeged elszigetelődése.

Szeged büszke szellemi potenciáljára. Most arra bíztatunk mindenkit, hogy szavazzon október 12-én, de előtte álljon meg egy kis időre, gondolja végig a realitásokat és döntsön felelősségteljesen Szeged jövőjéről!

Mert Szeged megújulása a tét!

Civil Városi Unió

 

 


 

A CVU valamennyi választási kampányban megjelent írása ide kattintva megtekinthető.

 

 

Kalandpálya Szegeden (videó)

Nem árt emlékezni 2010. szeptemberére, amikor szegediek ezreinek életét keserítették az átgondolatlan, szervezetlen beruházások.

 

 


Civil Városi Unió: Kothencz János valódi esély!

 

„Szeged többet érdemel!” – így hangzik Botka László legújabb kampányüzenete. Ez a megnyilvánulása azon ritka kivételek egyike, mellyel maradéktalanul egyet tudunk érteni, amennyiben azt saját teljesítményére értette. (szegedma.hu)

 

 

 

Az utolsó vörös folt a térképen

 

Túl vagyunk két választáson, melyek a várakozásnak megfelelően narancsszínűre festették az ország térképét. Ezen a térképen - ritka kivételként – Szeged kirívó vörös pontként világít.

 

 

Választási szövetségre lépett a Tisza Lajos Közéleti Egyesület és a CVU


Az elmúlt évtizedben Szeged nem tudott élni a benne rejlő potenciállal, ezen változtatna a Tisza Lajos Közéleti Egyesület és a Civil Városi Unió. A két szervezet már az októberi választásokra készülve, a város jövője érdekében kötött szövetséget. (szegedma.hu)


 

Civil Városi Unió: Van-e még lejjebb?

 

 

 

Civil Városi Unió: Díszkő vagy munkahely?

Botka László 12 éve a látványberuházásokról szólt, miközben a város semmiféle jövőképpel nem rendelkezik. Abba a konfrontációs politikába, melyet a polgármester képvisel, Szeged rövidesen belerokkan – hívta fel a figyelmet közleményében a Civil Városi Unió. (szegedma.hu)

 

 

VTV Szeged - TéMa: Ki milyen kampánystratégiát folytat a választásokon?

A KTI jelöltje a VTV Szeged műsorában.


 

Németh István: Szegeden is a KTI jeleníti meg az emberek valós problémáit

A szegedma.hu cikke Németh Istvánnal


 

Szili Katalin Szegeden: Nem a semmiből jöttünk, nem vagyunk bizniszpárt!

A KTI nem biznisz- vagy épp kamupárt, évek óta tevékenykedünk és tényleges programmal készülünk a választásokra – jelentette ki Szili Katalin a párt elnöke szegedi sajtótájékoztatóján. (szegedma.hu)

 

 

Németh István a KTI képviselőjelöltje a VTV-ben

Civil demokráciát szeretne a KTI.

 

Közel 700 aláírást gyűjtött a CVU a KTI jelöltjének

http://szegedma.hu/hir/szeged/2014/03/a-kti-nek-allitott-jeloltet-a-civil-varosi-unio.html

 

 

Civil Városi Unió: Közgyűlés 2.0 – parttalan viták helyett érdemi munkát, útfelújítást!

A CVU közleménye kárhoztatja a közgyűlés sorozatos döntésképtelenségét, ezúttal a költségvetés, a busztender és az elmaradt útfelújítások ügyében. (szegedma.hu)

 


Civil Városi Unió: Csak az igazat!

A civil szervezet szerint Botka László polgármester vagy nincs tisztában Szeged pénzügyi helyzetével, vagy szándékosan félretájékoztat az adósságkonszolidációt illetően.(szegedma.hu)

 

Civil Városi Unió: költségvetési koncepció helyett pártpropaganda?

A szegedi közgyűlés elé kerülő költségvetési koncepció kétharmada nem is a város előtt álló feladatokról szól, pusztán egy pártpolitikus kritikája az országos gazdaságpolitika irányvonaláról – írja közleményében a Civil Városi Unió. (szegedma.hu)

 

Közéleti Kávéház - SZKT

Három éve folytat hajtóvadászatot a Botka - Solymos – Nagy – Szentgyörgyi (tartalék: Ménesi) „vadásztársaság” az SZKT igazgatója ellen. Az üldözött most a hajtók ellen fordult, még, ha nem is állt szándékában...

 

Eső után köpönyeg

 

...Milyen logika mentén történnek ebben a városban a fejlesztések, a beruházások, van-e egyáltalán valamiféle koherens elképzelés arra nézvést, hogy hogyan is kellene kinéznie és működnie ennek az egyébként sok szempontból kitűnő adottságokkal rendelkező városnak?...


Civil Városi Unió: Nagy Sándor, a polihisztor füvesember újabb ötlete

Nem csökken a volt városfejlesztési alpolgármester, egykori SZDSZ-es, jelenleg a Szabad Város Egyesület színeiben mozgolódó, az Együtt 2014-gyel kokettáló Nagy Sándor aktivitása – írja közleményében a Civil Városi Unió. -(szegedma.hu)



Csökkentené a szegedi üzletek bérleti díját a Civil Városi Unió -  (szegedma.hu)

 

A CVU beadványa

 

 

Hitelből sulykolja a sikerpropagandát Botka László?

http://szegedma.hu/hir/szeged/2013/04/hitelbol-sulykolja-a-sikerpropagandat-botka-laszlo.html

 

 

Bartha zokogó polgármestere, avagy hogyan is áll a szegedi költségvetés?

 

Oktober 30-i nyilatkozatában Bartha László volt polgármester részéről hangzott el a következő mondat: „Nem tudom, ki lesz Botka László után a polgármester, de sokat fog zokogni, az biztos!” Sajnálatos, de ez a mondat telitalálat, nézzük meg, miért!

 

 

Hiába tüntetnek a szegedi kereskedők?

 

A múlt heti tüntetéssel kapcsolatban - melyet a belvárosi kereskedők szerveztek a városháza elé – internetes portálokon azonnal megindult a politikai erők egymásra mutogatása, a polgármesteri kabinet részéről a probléma elbagatellizálása.

 








Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!