Bejelentés



Civil Városi Unió - Szeged














 

A válság és a gazdasági és politikai állapotok igazi okaira világít rá az alábbi cikk:

Napi pár órát kellene csak dolgozni


penzugyiszemle | 2013-06-02 07:51:00 |

A valaha élt egyik legnagyobb hatású közgazdász 1930-ban azt jósolta, hogy ma már elegendő lesz heti 15 órát dolgoznunk. Vajon hogy tévedhetett ekkorát?

John Maynard Keynes nem csak zseniális közgazdász és befektető volt, de mint ahogyan az elmúlt évtizedek igazolják, látnok is. Megjósolta ugyanis - még 1930-ban -, hogy a jövő technológiai munkanélküliséggel fenyeget, melynek során a gépekkel könnyen helyettesíthető képzetlen társadalmi rétegek tartósan állás nélkül maradnak. Ebben igaza volt Keynesnek, abban ugyanakkor tévedett, hogy a jelen kor munkavállalóinak elegendő lesz sokkal kevesebbet dolgozniuk.

Keynes ugyanis 1930-ban még úgy számolt, hogy ha a technológiai fejlődés kitart, akkor a termelékenység olyan mértékben javulhat, aminek köszönhetően az életszínvonal szinten tartása mellett az ezredfordulón már elegendő lehet mindössze 15 órát dolgozni. Heti 40 óra helyett mindössze 15, a gépek termelik a pénzt, nekünk pedig nincs más dolgunk, mint hogy azon gondolkozzunk, hogy a felszabaduló 25 óránkat mivel töltsük el. Nem hangzik rosszul, de vajon miben tévedett a zseniális közgazdász?

Keynes két dologgal nem számolt. Egyrészt, hogy az életszínvonal emelkedni fog, és való igaz, hogy az 1930-as színvonal fenntartásához elegendő lenne kevesebb munka, a jelen igényeinek kielégítéséhez azonban ugyanannyit kell dolgozni, ha nem többet. Ezek az igények ugyanakkor a fejlett világban tudatosan vannak megemelve, a nagyvállalatok marketingesei ugyanis mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél többet és minél magasabb színvonalon akarjunk fogyasztani. Nincs idő és lehetőség leállni, pihenni, lazítani…

A másik tényező, ami a Keynes-féle számítást felborította, az a jövedelmi különbségek növekedése. Való igaz ugyanis, hogy a modern technológiával a termelékenység, a GDP és a nyereség megugrott, ez a plusz pénz azonban nem egyenlően oszlik meg a társadalomban, hanem a tőkésekhez vándorol. Az USA-ban és Nagy-Britanniában például az elmúlt 30 évben a társadalom leggazdagabb rétegei még sokkal gazdagabbak lettek, a fizikai munkából élők reáljövedelme azonban stagnált.

A mai gazdasági rend tehát arra épül, hogy akit nehéz helyettesíteni – szellemi munka –, annak biztosnak tűnik a megélhetése, akit könnyű – fizikai munka -, azt egyre jobban fenyegeti a technológiai munkanélküliség. Ezzel egy időben a rendszer folyamatosan azt sugallja, hogy fogyasszunk minél többet, ha kell, akkor hitelből. A profit a tőkésekhez vándorol, akik gazdagodnak, a szélesebb tömegek reáljövedelme stagnál, a technológiai munkanélkülieket eltartja az állam, az állam a növekvő adósság alatt összeroppan. Keynes ezen a ponton bizonyára azt kérdezné, hogy hogyan tovább, a logikus válasz pedig minden bizonnyal az, hogy a gazdag tőkéseket meg kell adóztatni. A kérdés csak az, hogy erre van-e reális lehetőség.

 


Bogár László: a magyar társadalom önmagával sem tud szóba állni


Az eladósodás biztos még évtizedeken keresztül jelen lesz, de ha a társadalom ezt azzal súlyosbítja, hogy saját magával sem ért egyet, és állandóan a gyűlölet meg gyanakvás téveszméje vezérli, akkor szinte biztos, az egész kérdés megoldása reménytelen, fejtette ki Bogár László közgazdász Szegeden. (szegedma.hu)

 


A nicosiai lecke


Írta: SERGE HALIMI

Már minden lehetetlenné vált. Nem lehetett adót emelni, mert akkor a „vállalkozók/befektetetők” máshova települnek. Az olcsó importdömping ellen – olcsó, mivel az exportáló országokban a bérek a béka feneke alatt vannak – nem lehetett védővámokat bevezetni, mert az sértené a szabadkereskedelmi egyezményeket. A pénzügyi tranzakciók akár csak minimális megadóztatása is lehetetlen volt, hiszen ehhez meg az államok nagy részének összefogására lett volna szükség. Az áfa csökkentéséhez pedig Brüsszel jóváhagyását kellett volna megszerezni…

http://www.magyardiplo.hu/kezdolap/1150-a-nicosiai-lecke

 

Ciprus

Ciprus az első helyen a hírekben. Hogy konszolidálják a bankokat, melyek előszeretettel fogadták be az offshore pénzeket, az átlagosnál magasabb kamatra. Az átlagosnál magasabb kamatot azonban nem lehet a gazdaságból kitermelni, csak bizonytalan kimenetelű tőzsdei ügyletekkel. Ez magas kockázatot jelent, s esetleg veszteséget. A bankszektor Cipruson dőlni kezdett.

Izlandon a nép – választott kormányát elzavarva – nem hagyta, hogy a bankszektor felelőtlenségét nekik kelljen viselni. Hagyták a bankokat csődbe menni, mondván a bank magánvállalkozás, mely csődbe is mehet.

Ciprus azonban más. Itt igen nagy betétek is vannak, s az sem mellékes, hogy Oroszországból is. És nem csak onnan. Vannak magyar „megtakarítók” is, de gyanítom, hogy az EU más tagállamaiból is jócskán. Ezért aztán kicsit nehezebb ugyanazt megtenni, mint Izlandon. És a nép is más.

Így aztán rögtön jöttek bölcs tanácsadók, mondván: meg kell menteni a bankrendszert. Javaslat, Ciprus ÁLLAM vegyen fel hitelt, és konszolidálja a bankokat. Az ehhez szükséges pénz nagy részét adja az EU, ha Ciprus megszorít, illetőleg a betétek egy részéből fedezik a hitelhez szükséges „önrész”-t.

A gazdagok azonnal visítani kezdtek, hogy ők mennyit veszítenek. Az első javaslat szerint a nagyoknak 20 %-ot, kellett volna lenyelni adózatlan, jól kamatozó „megtakarításaik”-ból, míg a kisbetétesek esetében 4-10 %-ról volt szó. A tömeg tiltakozott. Amikor azonban úgy fordítottak, hogy a 100.000 euró alatti betétek hiánytalanul kifizetésre kerülnek, akkor a nagy népi ellenállás megenyhült, mert nem gondolták végig a következőket.

Ciprus az Eu tagállama, az eurózóna része, s az érvényben lévő szerződések értelmében bankcsőd esetében a betétvédelmi alap terhére az Eu garantálja a betéteket 100.000 euróig.

Ha Ciprus nem vesz fel hitelt, a kisbefektetők (mert 100.000 euró ott kisbefektetésnek számít) nem károsodhatnak a bankok csődje esetén sem. Sőt, a nagyok pénze sem veszik el teljesen, mert a 100.000 euró őket is megilleti. De ha valakinek 1.000.000 volt a számlán, az bizony bukik 900.000-et egy bankcsődön. Ezért javasolták, hogy Ciprus vegyen fel hitelt, s mentse meg a Cipruson üzemelő bankokat. Nem csak a ciprusi, hanem az ott üzemelő, anyabankkal rendelkező fiókokat, gyakorlatilag külső magán-vállalkozásokat.

A hitelt meg Ciprus, az ottani polgárok adóforintjából fizeti majd vissza. Az 1.000.000 euróból 40 % levonás után is megmarad 600.000 euro. S ez éppen 500.000 euróval több, mintha a bank becsődöl.

 

Merksz Péter

 

Az alábbi néhány cikk alapján látható: így működnek a pénzpiacok!

Equilor: Piramisjátékhoz hasonlít a frank ámokfutása
2011. augusztus 3., szerda, 11:07
Az egyik bórkercég szakértői szerint lufit fújnak a befektetők a svájci frank piacán, az erősödés szerdán ugyan megállt, miután a svájci jegybank kamatot csökkentett, de ez a lépés még nem biztos, hogy tartósan gyengítheti a frankot.

A devizában eladósodott magyar háztartások számára komoly megterhelést jelentő brutális frankerősödés szerdán a svájci jegybank kamatcsökkentése után megállt, és a frank veszített értékéből. "Ez egy nagyon fontos lépés. Bár a kamat amúgy is alacsony volt, de a döntéssel a svájci bank jelezte a piacok számára, hogy túlzottnak tartja a frank erősödését. Az a nagy kérdés, hogy a legnagyobb piaci szereplők veszik-e az adást, és elkezdik-e leépíteni a frankerősödést generáló pozícióikat" - mondta Kuti Ákos, az Equilor elemzője. (A frankerősödés magyarországi hatásairól itt olvashat részletesen.)

A sokak által várt lépésre azért volt szükség, mert az utóbbi években fokozatosan erősödő frank árfolyama az elmúlt napokban rendkívüli mértékben erősödött az euróval szemben, és soha nem látott szintekre került. Ezzel párhuzamosan a forinttal szemben is jelentősen erősödött a frank, de ez nem a magyar deviza gyenge teljesítményével, hanem kizárólag a nemzetközi árfolyammozgások hatásával magyarázható. A frankerősödés hátterében elsősorban az amerikai és az eurózóna adósságválsága áll, a befektetők ugyanis nem bíznak abban, hogy ezek az országok nekilátnának a hatalmas állami tartozás csökkentésének. Emiatt kockázatos eszközként kezelik a dollárt és az eurót, azaz eladják ezeket a devizákat, a pénzből pedig biztonságos eszközöket vásárolnak, ez pedig a mostani piaci helyzetben leginkább a svájci frank.

Kinézték a frankot

Az Equilor brókercég elemzői szerint a frank árfolyamának alakulása egészen hasonló egy piramisjátékhoz. Az [origo] kérdésére, hogy mit is jelent pontosan a piramisjátékos hasonlat, Kuti Ákos azt mondta, a legnagyobb piaci szereplők, köztük a piaci nagybankok és a fedezeti alapok óriási elemzői csapattal dolgoznak, és kitalálnak befektetési sztorikat. Kinéznek egy-egy befektetési terméket, és annak az áremelkedésére játszanak, először a bank saját pénzén és a legfontosabb, legvagyonosabb üzletfelek pénzével pozíciókat építenek ki.

"Ezt követően elkezdik népszerűsíteni az adott befektetési eszközt a médiában, elemzésekkel igyekeznek alátámasztani azt, hogy a kinézett eszköz jelentős áremelkedés előtt áll. Ennek következtében más nagybankok és azok ügyfelei is vásárolnak a megcélzott eszközből, és ez egyre feljebb hajtja az árat" - fogalmazott Kuti Ákos, és hozzátette: ráadásul sok befektető a múltbeli áremelkedések szerint dönt az újabb befektetésekről, és a svájci frank árfolyamáról készült grafikonok látványos erősödést mutatnak, ezért még könnyebb több vevőt becsalogatni a piacra. Hasonló a helyzet ahhoz, amikor 2008 első felében az olajból csináltak befektetési sztorit a világpiacon, a fokozatosan olajár-emelkedés közben sorra jöttek ki az egyre magasabb olajárat jósoló elemzések, ezzel hozzájárulva az öngerjesztő folyamathoz. "A Goldman Sachs 2008. május elején például 200 dolláros olajárfolyamot emlegetett, amit sokan meghökkentőnek tartottak, eddig az árfolyam ennek a szintnek a közelében sem járt, a bank jól járt a jóslat miatti áremelkedéssel" - mondta Kuti Ákos.

Mindez azért hasonlítható a piramisjátékhoz, mert az egy olyan rendszer, amelyben az újonnan csatlakozóktól elkért belépési díjat a korábbi tagok között osztják szét, és egyre bővülő, piramishoz hasonló hálózat jön létre, amely a végén szükségszerűen összeomlik. A befektetési piacon az a helyzet, hogy a befektetési sztori, azaz a frank erősödése érdekében az elsők között befektetők piaci szereplőknek egyre nagyobb profitot jelent az új belépők vásárlásai miatt emelkedő árfolyam, de várható, hogy a szerda reggeli zuhanáshoz hasonló eseménnyel ér véget.

Egyszerűen eladható a franksztori

Kuti Ákos hozzátette, hogy könnyű befektetési sztorit csinálni a svájci frankból. Egyfelől az eddigi rendkívüli erősödést, másfelől Svájc, ezen keresztül a svájci frank biztonságát egyszerűen lehet kommunikálni. A szakember szerint a frank piacán egy lufi kezd kialakulni, amit egyre több befektető fúj.

"Várható volt, hogy egyszer megáll az erősödés" - utalt a svájci jegybank döntésére Kuti, de hozzátette: azt is látni kell, hogy a frankerősödés nem egy két-három hete, hanem évek óta tartó folyamat, ezzel a lépéssel megtört az erősödés, és fordulhat a kocka, de a visszafelé vezető út rögös lesz, azaz a várható tartós frankgyengülésről még korai beszélni. Ehhez szerinte az kellene, hogy az Egyesült Államok és az eurózóna országai is hiteles adósságcsökkentő programokat tegyenek le az asztalra, így lehetne visszaszerezni az eurótól és dollártól elpártoló befektetők bizalmát.

Ügyészek vizsgálódnak a Moody`s és az S&P milánói irodáiban
2011. augusztus 4., csütörtök, 21:56
Iratokat foglalt le az olasz ügyészség a Moody`s és a Standard and Poor`s nemzetközi hitelminősítő cégek milánói irodáiban, mert felmerült a gyanú, hogy a két cég eladási hullámot generált az olasz részvénypiacokon. Az S&P és a Moody`s  szerint a vizsgálat alaptalan.

Fogyasztóvédő csoportok panasza alapján ügyészek indítottak vizsgálatot a világ két vezető hitelminősítője, a Moody`s és a Standard and Poor`s ellen, azzal a váddal, hogy a cégek "abnormális" turbulenciát okoztak az olasz részvénypiacokon.

A két hitelminősítő milánói irodáiban az ügyészség iratokat foglalt le, és felkérték a Consob piacfelügyeletet, hogy szolgáltasson dokumentumokat a két cég olaszországi bejegyzésével kapcsolatban - írja a Reuters hírügynökség.

Az első panaszt a fogyasztóvédők a Moody`s ellen nyújtották be, miután a cég tavaly májusban jelentést közölt arról, hogy a görög válság hogyan érintheti az olasz bankokat.

Az S&P ellen azt követően léptek fel a fogyasztóvédők, hogy a hitelminősítő idén májusban azzal fenyegetett: hatalmas államadóssága miatt leminősíti Olaszországot.

Az ügyészek vizsgálata kiterjed arra is, hogy júliusban bizonyos tömeges részvénypiaci eladásokkal kapcsolatban felmerülhet-e bűncselekmény gyanúja, illetve nem lehet-e szó célzott spekulatív támadásokról.

A Consob a múlt hónapban már felszólította a két hitelminősítőt, hogy értékeléseiket ne a napi tőzsdei kereskedés idején hozzák nyilvánosságra.  Az S&P olaszországi irodája közleményben tudatta: véleménye szerint a vizsgálat alaptalan. A Moody`s azt közölte, hogy együttműködik az olasz hatóságokkal.

"Keserves évtized" előtt áll Magyarország - interjú Jaksity György korábbi tőzsdeelnökkel
2011. augusztus 6., szombat, 8:40
Magyarország továbbra is a válság vesztesei között van - jelentette ki Jaksity György, a Concorde Értékpapír vezetője, a budapesti tőzsde egykori elnöke az [origo]-nak adott interjújában. A befektetési szakember szerint a következő napokban várható, hogy emelkednek a tőzsdeindexek, de ez nem változtat azon, hogy a jelenlegi válságban három tényező - a magas adósságok, a gazdasági lassulás és a pénzügyi krízis - egyszerre van jelen, ami példátlan a történelemben. Mindezt súlyosbítja a következő évtizedek demográfiai válsága és a Magyarországon egyre terjedő mélyszegénység.

- A vezető nemzetközi gazdasági lapok a 2008 végén elmélyülő válságkor bekövetkezett zuhanásokhoz hasonlítják a mostani befektetési hangulatot. Milyenek a kilátások, mikor nyugodhatnak meg a kedélyek? Valóban recesszió szélén áll az Egyesült Államok és a fejlett világ?
- Ha mindenképpen hasonlítani kellene valamihez az elmúlt napok piaci eseményeit, akkor 2007-hez hasonlítanám, amikor volt egy döntés nyár végén, és aztán visszahúzták a piacokat, némelyik index soha nem látott magasságokba emelkedett, aztán jött a csúnya 2008-as, 2009-es visszaesés. Erre most is jó esély van, annyira túladott a piac, hogy nem lepődnék meg, ha lenne egy pár százalékos húzás felfelé a napokban. Ettől még nem változik az alaphelyzet, 2007-ben is jól látható volt az, hogy túl sok adósság épült fel a fejlett világban, először a privát szektorban, majd a válság hatására a kormányzati szektorban is. Az eredmény, hogy mindkettő jól eladósodva áll az adósságcsapda kellős közepén, és gyenge a növekedés. Ennek a következményei nehezen megjósolhatóak, mert nem tudjuk, hogy a kormányok és a jegybankok milyen intézkedéseket terveznek. Szinte elkerülhetetlennek látszik, hogy stagnálás vagy alacsony növekedés és az infláció valamilyen keveréke követi majd a mostani időszakot.

- A gazdasági növekedés leállását és az inflációt összefoglalóan stagflációnak nevezik. Erre kell számítani?
- Ez a legrosszabb forgatókönyv, sajnos nem zárhatjuk ki ezt sem. Ebben az esetben a magas infláció gazdasági stagnálással párosulna. Szelídebb változat lenne, alacsonyabb, de a mainál erőteljesebb infláció mellett magasabb gazdasági növekedéssel, de azzal is jó pár év, amíg konszolidálódik az adóssághelyzet, és az adósságok leépülésével megindulhat a fejlődés.

- Rosszul kezelte a Nyugat a 2008-as válságot, nem nyelt le elég keserű pirulát, és ezért alakult ki a mostani helyzet?
- Az gondolom, valamilyen szintű baj mindenképp bekövetkezett volna, az a kérdés, hogy ez mennyire és mikor fáj a gazdaságnak. A fejlett világ masszív fiskális és monetáris stimulussal (állami költéssel és jegybanki pénzkibocsátással - a szerk.) próbálta fékezni a válságot. Az, hogy gyenge eredményeket hozott, azért nem meglepő, mert korábbi válságokkal ellentétben egyszerre következett be a nagyon magas adósságállomány leépítésének a kényszere, a pénzügyi krízis, valamint a gazdasági lassulás.

Gyakorlatilag a húszas évekig visszatekintve nem tudunk olyan válságot mondani, amikor egyszerre három szindróma globálisan jelentkezett volna. Különböző fiskális stimulusokkal nem lehet csodát tenni, még csak tartós növekedést sem elérni, korábban sem okoztak ezek a lépések csodákat, hát még egy ilyen terhelt helyzetben. Érdemes a japán grafikonokra ránézni, ha volt fiskális stimulus egy-két negyedévre megugrott a gazdaság, utána újra visszaesés. De ezt nem lehet vég nélkül csinálni, mert közben az államadósság tarthatatlan szintet ér el, és már maga fékezi a gazdaságot, vagyis visszatértünk, ahogy önök mondanák az origóhoz.

- Az adóssághegy eltüntetése milyen következményekkel járhat?
- Számos fejlett országban a kormányzati és privát szektor adóssága olyan kritikus szintre nőtt, amely  fenntarthatatlan, és ennek a leépítése jelentős növekedési áldozattal járt és jár ebben az évtizedben. Még komolyabb probléma, hogy az említett adóssághegy nem tartalmazza azt a még nagyobb adóssághegyet, amit az öregedés és az egészségügy jövőbeli finanszírozása okoz a fejlett világban.

Ha ezt a kettőt együtt nézzük, akkor a következő öt-tíz év nemhogy nem néz ki jól, hanem drámai a helyzet, és a különböző gazdasági szereplők más-más mértékben, de meg lesznek rövidítve a jövedelmeik vagy követelésük reálértékét tekintve.

Erre a tényre pedig időnként rácsodálkoznak a befektetők, és akkor pánikszerűen eladják a papírjaikat. Egyszerre kellett ráadásul szembenézniük azzal, hogy az eurózóna GDP-jének most már lassan a felét előállító országok a csőd felé tántorognak, valamint az amerikai politikusok adósságplafonról szóló vitájával. Kiderült, hogy az Egyesült Államok a GDP-arányos 100 százalékos adósságnál jár, ami elég kritikus.

A három fejlett régió, Japán, az Egyesült Államok és az eurózóna olyan adósságállománnyal rendelkezik, amely fenntarthatatlan. Japán és Amerika annyival van jobb helyzetben, hogy egységes pénzügyi rendszerként működnek, míg az eurózónában tizenhét különböző rendszert kell összehangolni. Olyan ez, mint egy szerencsétlen klub, ahol ritkán van egyetértés, miközben a kassza üres.

- Hogyan látja, túléli az euró a mostani válságot? Vagy kialakulhat egy belső mag az eurózonán belül közös gazdaságpolitikával? Túlélheti, közgazdaságilag túlélheti, ez nem kérdés. Azt azonban nem tudom megítélni, milyen politikai konszenzus alakul ki a főbb problémák megválaszolásában a következő egy-két évben. Feltételezve, hogy az eurózóna fennmaradását illetően kialakul a politikai egyetértés, akkor az a kérdés, hogy milyen gyógyszereket és terápiát lehet találni.

Ebből a szempontból a helyzet hasonlít a kilencvenes évek elejéhez, amikor az európai árfolyamrendszer, az ERM gyakorlatilag összedőlt. A brit fontot ki kellett vonni belőle, és jelentősen leértékelődött, mint emlékezetes ezen Soros egymilliárd fontot keresett. Akkor erős, Kohl kancellár személyiségével megtámogatott európai konszenzus született az eurózóna létrehozásáról és arról, hogy az ehhez vezető úton a elengedhetetlen a pénzügypolitikák és ami a legfontosabb a kamatszintek egymáshoz való közelítése. Akkor is a periférián lévő országok nehéz állapotban voltak, és az volt a cél, hogy konvergencia történjen a hozamokat illetően.

Ez megtörtént, csak utána kiderült, hogy a görögök csaltak az állami számviteli kimutatásaikkal, az olaszok olyan áron érték el a konvergenciát és az adósságszintjük csökkentését, hogy lelassult az olasz gazdaság. A stagnálónak tekintett Japán gazdaság jobban nőtt az elmúlt tíz évben, mint Olaszország. Ez azt mutatja, hogy nagyon jelentős növekedési áldozatokkal járt az eurózóna létrehozása, miközben az olcsó finanszírozás rossz megtérülésű befektetések és beruházások révén adósságcsapdába csalta a gazdaságokat, csak erről nem beszéltünk az elmúlt években, most viszont egyszerre tapasztaljuk az adósság következményeit és növekedési problémákat.

Az iszonyatos adóssághegy leépítése és az eurózóna stabilitása érdekében szerintem ugyanarra az erejű politikai konszenzusra van szükség, mint a kilencvenes évek elején. Ehhez az erős országoknak jelentős véráldozatot kell hozniuk a gyengébbek érdekében. Előbbieknek pedig a befektetés az exporton keresztül térül meg a jövőben, ahogy például Németország eddig is haszonélvezője volt az eurózóna létrejöttének. Szerintem a konvergencia úgy valósulhat meg, hogy előbb vagy utóbb a nagyon alacsony hozamokat ígérő német állampapírok hozama feljebb megy, miközben a periférián lévő országok kötvényhozamai lejjebb kerülnek, utóbbiak hozama ugyanis fenntarthatatlan. Ezen sokat fognak bukni a befektetők, hiszen most tömegesen menekülnek a német kötvényekbe, de azt már most fel lehet jegyezni az emlékkönyvekben, hogy így lesz, mert más megoldás nincs. Ez persze azt feltételezi, hogy lesz, illetve fennmarad a politikai konszenzus az eurózóna összetartásáról. Az eurózóna szétesését nem tartom valószínűnek, abban az esetben persze teljesen más lesz a forgatókönyv.

- Mi lesz, ha szétesik a rendszer?
- Mondjuk, ha be kellene vezetni újra a görög drachmát, az felérne egy atomcsapással. Óriási sokk lenne a görög gazdaság számára, át kellene értékelni az eszközöket, egyszeri alkalommal nagy leírásokat kellene elvégezni leginkább a bankrendszerben, óriási gazdasági visszaeséssel járna az elején, ugyanakkor gyorsan lezajlana.

Erre már volt példa, a fejlődő piaci terápiákhoz lehetne hasonlítani, amint amilyen Magyarországon volt kisebb mértékben 1995-ben, Argentínában 2001-ben, Mexikóban 1995-ben, utána ezek az országok jelentős javuláson mentek keresztül, de az első évek nagyon keservesek voltak a társadalom számára. Ezt azonban a fejlett európai országokban nagyon nehéz lenne végigvinni, mert az olaszok, spanyolok, franciák hozzászoktak a jóléthez, gyakorlatilag elfelejtették, hogy a második világháború után milyen nehéz volt a talpra állás.

- Egy esetleges újabb válság, recesszióval tetézve, a magyar gazdaság egyetlen motorját, az exportot is leállíthatja. Hogyan tudna talpon maradni a magyar gazdaság, egy esetleges elhúzódó válság esetén? Mikor várható enyhülés?
- Magyarország továbbra is a vesztesek között található, a privát, az állami és az önkormányzati szférában felhalmozott adóssághegynek is isszuk a levét. Ha Európa stagnálni fog, akkor a magyar export nagy pofont kap. Ebben az esetben a pozitív forgatókönyv is 1-2 százalékos növekedéssel számolhat a 3-4 százalék helyett. Emiatt nem fogjuk tudni tartani az adósság- és hiányszámokat, újabb csomagokra lesz szükség. Ez egy nehéz helyzet, nincsenek rá gyors megoldások.

- A belső fogyasztásra sem számíthat Magyarország, részben a svájci frank magas árfolyama miatt, az embereknek ugyanis nem nagyon marad elkölthető pénzük. Egy brókercég piramisjátékhoz hasonlította a frankerődösödést. Ön szerint mi az oka a frank szárnyalásának?
- A következőt kell látni, a frank a világ egyik leggazdagabb országának devizája. Van egy 500 milliárd frankos GDP-je és 10 százalékos fizetési mérlegtöbblete, ami már önmagában 50 milliárd frank keresletet támaszt minden évben, ehhez jön a svájci devizarezidensek több, mint 3000 milliárd franknyi bruttó kihelyezéseiből származó éves több mint száz milliárd franknyi kamat, törlesztés, osztalék és értékesítésből származó bevétele. Tehát a frank erősödése gazdaságilag teljesen megalapozott, a folyamatot persze a biztonságot kereső befektetők felgyorsították. Úgy látom, hogy a frank túlértékelt, de ez nem okoz különösebben nagy problémát, mert a svájci gazdaság sokat eltűr. Bár olvastam, hogy vannak svájci cégek, amelyek az erős frank miatt veszteségesek lehetnek, de ez nem tragédia. Az ottani cégek nagy része évtizedek, esetenként több mint száz éve jól megy, belefér egy-két rossz év. Kérdezzék meg a spanyol vagy magyar cégeket, ott azért jóval több a mínuszos cég. Szerintem a svájci cégek ki fogják bírni a paritást, nem fog összeomlani a gazdaság, a svájci gazdaság nagyjából elpusztíthatatlan. A frankerősödés nekik könnyű nátha, aki tartozik nekik, mint pl mi magyarok azoknak halál.

- Ősztől igénybe vehetik az árfolyamrögzítést a devizahitelesek. Mit javasolna a devizahitellel rendelkező háztartásoknak?
- Sajnos teljesen evidenssé vált az utóbbi években, hogy a kormánynak, a bankoknak összehangoltan kell fellépniük, annak érdekében, hogy megvédjék a háztartásokat és a bankvilágot egy csődhullámtól. Az árfolyamrögzítés szellemisége és céljai jók, szimpatikusak, valóban nem az a cél, hogy utcára kerüljenek az emberek, és csődbe menjen a bankrendszer.

Ugyanakkor ez a megoldás csak elodázza a problémát, és túl későn jött. Azt nehéz megmondani, melyek a legjobb eszközök a probléma kezelésére, ezen a kétezres években, de legkésőbb 2007-2008-ban kellett volna elgondolkodni, sajnos fájdalommentes megoldás már nincs.

- Például mi lehetne a megoldás?
- Az alapprobléma, hogy egy 100 egységbe kerülő ingatlanra a devizahiteles felvett 70 százalék értékben hitelt, ma pedig az ingatlan értéke 70 százalék Budapesten (úgy hogy nincs mozgás az ingatlanpiacon), a tartozás összege pedig lehet akár 140 egység. Tehát az adósság növekedését az ingatlan értékének csökkenése követte, vagyis az élete végéig fizetheti egy rossz befektetés törlesztését. Megoldást jelenthet, hogy az adósok azt mondják: köszönöm szépen, nem kívánom törleszteni az adósságot, kiszállnék. Ha több százezer adós dönt így, akkor a bankok ezt kénytelenek lennének elfogadni, és mivel a magyar társadalom amúgyis nosztalgiával gondol a Kádár-korra, létrejöhetnének az akkor működő  IKV-k (Ingatlankezelő Vállalat. a szerk.).

Vagyis a bankok portfóliójába bekerülne rengeteg ingatlan, ami nyilván jelentős bukást okozna nekik, de ez csak a valós helyzet deklarálása lenne, utána letisztulna a helyzet, és a törleszteni nem képes vagy nem akaró lakók átmennének bérlőbe. Egyébként az egy magyar fóbia, hogy az emberek ragaszkodnak a saját lakástulajdonhoz, a legtöbb fejlett országban az emberek jelentős része, a tehetősebbek is, bérelt ingatlanban laknak, és jól érzik magukat. Lehet, hogy ez nem véletlen.

- Másfél évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy társadalmi értékválság van Magyarországon. Most is így látja a helyzetet, vagy érzékel javulást ezen a téren? Mi várható?
- Ez a dolog nem megy egyik napról a másikra, de az jó, hogy az, hogy ez az igazi probléma kezd bekerülni a köztudatba, még jobb lenne, ha a politikai köztudatba is bekerülne. Én hiszek a negatív és pozitív szankciók alkalmazásában, és ha ilyenek vannak, akkor előbb-utóbb javulásra lehet kilátás, de addig hosszú időnek kell eltelnie.

Az egyelőre értékválságtól sújtott és adóssághegy tetején ülő társadalom előtt ugyanis kínkeserves évtized áll. Nem elég ugyanis a mostani gazdasági problémákon túllenni, de ott van még az öregedés társadalmi és gazdasági problémája, a jelenleg 1-1,5 millió mélyszegénységben élő ember kérdése, akiknek a súlya a társadalomban egy évtized alatt megduplázódhat, és akkor ez nem pár keleti, megyei szintű, hanem országos probléma lesz. Nem csak Miskolc egyes kerületei, hanem Budapest nagy része válik nyomornegyeddé.

A másik gond, hogy akik nyelveket beszélnek és piacképes tudásuk van, azok - elsősorban fiatalok - tömegesen elhagyják az országot. Maradnak a szegények, munkanélküliek, öregek és a versenyképtelenek, és a mi generációink feladata ezzel a kihívással megbirkózni.

Hajózunk a jéghegy felé

Vajon miért lassul és inog vészesen a világgazdaság hatalmas hajója két évvel az újraindulása után? Elégséges magyarázatot adnak erre egyes dél-európai országok és az Egyesült Államok fizetési nehézségei?

Igaz-e egyes neves közgazdászok, politikusok állítása, hogy nincs is nagy baj, csak bízni kell, s oldani a pesszimista hangulatot? A világgazdasági Titanic egyelőre valóban nem ütközött jéghegybe, de a mély áramlatok vizsgálata sajnos azt mutatja, hogy lehet itt még nagy baj rövid időn belül vagy pár év múlva.

Az újabb visszaesést elsősorban nem az egyes országok hibás gazdaságpolitikája és fizetési nehézségei okozzák, hanem a kapitalizmust és mai működésmódját jellemző, alapvető világgazdasági folyamatok.

A gazdasági válságok feladata mindenkor az volt, hogy leírja, megsemmisítse a konjunktúra idején „túlfelhalmozott”, gazdaságosan vissza nem forgatható, megfelelő profitot nem hozó tőkéket (termelési egységeket, árutömeget, likvid tőkét). A kétezres évek nagy válsága ugyan a második világháború utáni legnagyobb megrázkódtatást okozta a világgazdaságban, de (eddig!) mégsem vitte véghez a „teremtő pusztítást”, nem radírozta le a felesleges tőkéket.

A hatalmas állami bankmentő csomagok és a forgalomban lévő pénzmennyiség felduzzasztása (eddig!) megakadályozta a nagyobb összeomlást, de ennek az ára is nagy volt. Az alapvető feszültségek, aránytalanságok megmaradtak, legfeljebb egyes területeken átmenetileg kissé enyhültek, viszont máshol tovább súlyosbodtak.

Összességében továbbfúvódott a már a válság előtt is hatalmas pénzügyi luftballon. 1. A bankközi nemzetközi pénzforgalom lényegében azonos szinten maradt. 2. A közvetlen külföldi tőkeberuházások volumene ugyan még alacsonyabb, mint a kiugró 2007-es évben, de már meghaladja a 2006-os szintet. 3. Elsősorban a különböző államok újabb hitelfelvételei, eladósodása miatt 22 százalékkal nőtt a nyilvántartott adósságpapírok értéke a válság előtti szinthez képest. 4. A legnagyobb tétel a pénzügyi spekulációt szolgáló valuta és ún. derivatív (OTC-) eszközök állománya és forgalma. A spekulációs eszközállomány földünk GDP-jének több mint tízszeresét teszi ki, a napi spekulá ciós forgalom pedig 20–25 százalékkal nőtt a válság kezdete óta. A spekulációs piacokon 14-15 naponként fordul meg a Földünk GDP-jének megfelelő összeg! (2007-ben még 17 nap kellett ehhez.)

Két területen valóban volt értékvesztés (részben veszteségleírás) az elmúlt években. A tőzsdéken az indexek általában még 10–30 százalékkal a három évvel ezelőtti szint alatt voltak, mielőtt az elmúlt hetekben újra meginogtak. A másik jelentős terület az ingatlanpiac, ahol az árak – legalábbis a fejlett országokban – 2011 első felében mintegy 20 százalékkal voltak a három évvel korábbi szint alatt.

A tőzsdékről és az ingatlanalapokból a tőke egy részét a befektetők kimenekítették: újabb befektetési területeket kerestek és találtak. Egyrészt az államadósságot megtestesítő értékpapírokba és főleg pénzügyi spekulációba (pl. svájci frankba, jenbe) „menekültek”, másrészt fizikai mivoltukban is értéket megtestesítő árukba: műkincsekbe, aranyba, nyerstermékekbe. Mindenekelőtt ezzel magyarázható, hogy – a korábbi világgazdasági válságoktól eltérően – az élelmiszerek és az ipari nyersanyagok a válság során is drágultak, köztük a gazdasági növekedésre kiváltképpen erősen ható olaj és benzin. A spekuláció nagymértékben felelős az újabb tragikus éhséghullámért és az erősödő inflációért is!

A neoliberális szemlélet hatása alatt minderről a szakemberek többsége nem beszél. A termelőkapacitások feleslegeiről még kevésbé. Nem is könnyű erről információkat találni, de azt mindannyian tudjuk, hogy a számítástechnikai (dotcom-) buborék pár évvel ezelőtt már megingatta a világot. Egy másik példa az autó ipar. A válságmentő csomagok, roncsprémiumok, munkahelymentő állami támogatások sok gyártósort, nagyvállalatot megmentettek, pl. a General Motorst. Ennek következtében ma földünkön éppúgy egyharmados felesleges kapacitás van a személyautó-gyártásban, mint a válság előtt. Ilyen arány a kapitalizmus korábbi korszakaiban elképzelhetetlen volt, mert csődökhöz vezetett volna. A titok nyitja a jövedelemeloszlás. A tőke részesedése a GDP-ből a fejlett térségekben mintegy 10 százalékponttal nőtt az elmúlt évtizedekben, de ezzel beszűkült a kereslet, s romlott a termelőtevékenységek profitabilitása. A globalizáció eddigi három évtizedében egyre csökkent a globális gazdasági növekedés üteme, különösen a fejlett országokban!

További jelentős tényező: az országok többségének pénzügyi nehézségei, költségvetésük és nemzetközi fizetési mérlegük hiánya. Ez utóbbi történetileg ritkán érte el a bruttó hazai termék (GDP) 1 százalékát, de 2006-ban, a válság előtt a világ leghatalmasabb gazdasága, az Egyesült Államok is 6 százalékos deficitet „produkált”. Ez mára ugyan 3-ra csökkent, de így is fenntarthatatlan, mert egy ország sem fogyaszthat többet a végtelenségig, mint amennyit megtermel. Az sem normális állapot, hogy az egész világ az USA-t finanszírozza. A kétezres években – ez botrány – még Fekete-Afrikának is pozitív volt a mérlege Amerikával szemben. (Ezt nevezi a szakirodalom „perverz tőkeáramlásnak”.) A fizetési mérleghiány több évtizede halmozódik az Egyesült Államokban, melynek államadóssága éppen a napokban haladta meg a GDP 100 százalékát. Ez önmagában is súlyos probléma, a nemzetközi pénzügyi-fizetési rendszer ingatag helyzetében pedig különös figyelmet érdemel és kap. Ennek ellenére az IMF sem gondolja, hogy a következő öt évben ez a helyzet megváltozhatna, prognózisa szerint az Egyesült Államok és az eddig is hiánnyal küzdő fejlett országok adósságállománya tovább nő.

E sok ország fizetőképességének tartós megingása, eladósodása elméleti kérdéseket is felvet a kapitalizmus modelljével és azon belül a neoliberális rend ellentmondásaival kapcsolatban. Felmerül a kérdés, hogy miért kerül szembe egyre több ország fizetési problémákkal. Hat alapvető, egymással összefonódó okot lehet látni. 1. Az egyébként megállíthatatlan globalizáció körülményei között az országoknak egyre kevesebb eszközük marad a gazdasági folyamatok befolyásolására, az egyensúlyi zavarok kivédésére, enyhítésére. Minél kisebb és kevésbé fejlett egy gazdaság, annál kevesebb. 2. Minden ellenkező híreszteléssel szemben a fejlett országok átlagában az elmúlt évtizedekben tovább nőtt (szerintem szükségszerűen) a költségvetési újraelosztás (költségvetés/GDP). 3. Ugyanakkor a legtöbb államban egyre nehezebb a kiadások finanszírozásához szükséges bevétel biztosítása. Az államoknak ugyanis – a privatizáció folytán – egyre kevesebb a jövedelme a saját tulajdona után; a vállalkozók világszerte egyre kevesebbet adóznak; az általános piacnyitás miatt az országok vámbevételei minimálisra csökkentek stb. 4. A periferikus és félperiferikus országokban az otthon felhasználható jövedelem (GNI) kisebb, mint a megtermelt (GDP), mert utóbbi 5–15 százaléka külföldre kerül. 5. A fejlett országokban a gyenge piaci kereslet (azaz az alacsony lakossági jövedelem) és a lassú gazdasági növekedés szűkíti a kormányzatok mozgásterét. 6. Az államok, a vállalatok és a lakosság egyaránt egyre jelentősebb eladósodással hidalták át a kereslet- és bevételhiányt. A földünkön nyilvántartott adósságállomány a globális GDP többszörösét teszi ki, ezmegoldhatatlan csapdahelyzet!

Csak az államok adóssága földünk egyéves GDP-jével azonos nagyságrendű. A magas adósság ráadásul – a kamatterhek emelkedése, majd a nemzetközi minősítők leminősítése folytán – további hiányt generál! Aztán jönnek az országok ellen spekuláló befektetők… Ez a modell a fejlődő országokban már lényegét tekintve a nyolcvanas-kilencvenes években megbukott, sok országban folyamatosan újratermelve a fizetési nehézségeket, az adósságrendezést és az újabb megszorításokat. A gazdasági megszorítások általában csak ideiglenesen javították az egyensúlyt. A fejlett országokban a kétezres években éleződött ki ugyanez az ellentmondás, ez a „modellprobléma”.

A jelenlegi neoliberális szisztéma fenntarthatatlanságát mutatja az is, hogy csak az állami beavatkozással, az ún. keynesi pénzinjekciós módszerekkel lehetett megmenteni az összeomlástól a világgazdaságot. Ám ez a módszer továbbnöveli az adóssághegyeket, megmenti a fenntarthatatlan termelőkapacitásokat. A lufik csak addig nem pukkadnak szét, amíg a szereplők hisznek a virtuális érték árura válthatóságában. Ha nem, hatalmas eladási hullám kezdődik, ami összeomlással fenyeget.

Nem állíthatjuk, hogy az elmúlt hetek tőzsdei árfolyamzuhanásai és piaci bizonytalanságai rövid távon és biztosan újabb hatalmas pénzügyi válsághoz vezetnek, de ennek lehetősége erősödött. Az amerikai és a japán kormányzat, részben az Európai Unió is elkötelezett az újabb mentőakciók iránt, melyek még egy-két évvel elodázhatják a nagyobb összeomlást. A tapasztalat az, hogy a világgazdaság a globalizáció korában akár hosszabb ideig is együtt tud élni a halmozódó feszültségekkel, ennek azonban ára lesz: a konjunktúraciklus rövidülése, a lassúbb, akadozó növekedés, a termelés finanszírozásának nehézségei, a nemzetközi gazdasági (kereskedelmi és pénzügyi) viták éleződése, az újabb állami gazdaságmentő akciók szükségessége, a fizetésképtelenségek nemzetközi konzorciális kezelésének elkerülhetetlensége stb. Ami bizonyos: a kapitalizmus alaptörvényeiből következő válságok nem „úszhatók meg”. S most, 3-4 évvel a globális világgazdasági válság kitörése után, a feszültségek változatlanul sokkal nagyobbak, mint a kapitalizmus korábbi korszakaiban.

Farkas Péter nol.hu (A szerző az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének munkatársa)

 

 

Nincs pénz?


A következő adatokat olvasva sokan fognak demagógiával vádolni bennünket, azonban ezek a számok önmagukért beszélnek.

Egyesületünk összesítette a 100 leggazdagabb magyar vagyonát (forrás: Napi Gazdaság) és összehasonlította az előző néhány év hasonló adataival.

ÉV

ÖSSZESÍTETT VAGYON (milliárd Ft)

2002.

568,6

2007.

1616,0

2008.

2201,1

2009.

1569,7

2010.

1863,6

Látható, hogy 2002. és 2008. között a vagyon csaknem négyszeresére nőtt. A 2009-es válságév csaknem 30%-os csökkenése után alig több, mint egy év alatt sikerült az elszenvedett veszteségből mintegy 300 milliárdot ledolgozni. Ezenközben az államadósság, az önkormányzatok és a lakosság adósságállománya drasztikusan megemelkedett.

Érdekes, hogy a listán szereplő első 100 közül 50 főnél szerepel a tevékenységi körben az ingatlanfejlesztés, a pénzügyi szolgáltatás és befektetés, az első tízből pedig heten foglalkoznak ilyen tevékenységgel. Bizonyára nem véletlen, hogy ez az arány - az elmúlt 20 évben ezek a befektetések lényegesen több jövedelmet hoztak, mint a mezőgazdasági, ipari, élelmiszeripari és egyéb termelő ágazatok. A munkahelyteremtés? Azzal foglalkozzon az állam, az önkormányzat és a kisvállalkozó.

Még egy számadat: októberig a szolidaritási alapba 130 millió Ft érkezett…

(2011.)




Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?






Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!