Bejelentés



Civil Városi Unió - Szeged














 

Kiszőkül -e még a Szőke Tisza?

Kiszőkül –e, vagy csak festett szőke lesz, esetleg végleg bealkonyul számára és megőszül? Boncolgathatnánk a kérdést tovább is, de látva e pótolhatatlan emlék és alkotás haláltusáját, joggal merül fel bennünk a régi kérdés (mint, a hazánkat elhagyni szándékozó művészeink esetében is): Miért hagyjuk, hagytuk, hogy így legyen? Megelőzhető lett volna mindez, vagy sorsszerű az egoizmus, a lustaság vagy a gőgös harácsolás eme táncának térnyerése hazánkban újra és újra? Meg kellene érteni végre, vannak dolgok, amelyek nem pótolhatóak és nem is helyettesíthetőek!

A Ganz Danubius Hajógyár újpesti üzemében 1917-ben építették meg a kétkéményes, lapátkerekes gőzhajót, amelyet 1919-től SAS, majd 1930 és 1944 között Szent Imre, később Felszabadulás, végül Szőke Tisza néven jegyeztek. 1958-ban átépítették, ettől kezdve üdülőhajóként, majd 1973-tól állóhajóként, diszkóként is működött és a szegedi városkép elválaszthatatlan részévé vált (1978 –tól Szőke Tisza II.). Utoljára ötven éve újították fel. A Szőke Tisza a közelmúltban süllyedt meg a tápéi téli kikötőben, miután az olvadó jég benyomta a gőzhajó elkorrodálódott oldallemezét és a hajó kajütablakain beömlött a víz. Rossz állapota miatt korábban nem kapott engedélyt arra, hogy a folyóparton horgonyozzon, így 2000 óta áll a téli kikötőben.

Több elvetélt próbálkozás is történt időközben a megmentésére. A Szőke Tisza gőzhajó felújítására a Technológia Tudásalapú Vállalkozásfejlesztési Nonprofit Kft. 2010-ben 556 millió forint támogatást nyert, a cég azonban nem tudta előteremteni az önrészt, ezért kihátrált a pályázatból. Mindeközben az örökség hivatalának hozzá nem értő közreműködése miatt a kiemelés és mentés sem kezdődhetett meg s a hajótest még jobban megdőlt.

Azóta az ártárgyalási kiírásra két pályázó csoport is jelentkezett. Természetesen fémkereskedéssel foglalkozó hiénák és egy másik társaság, melynek egy része amatőr hajómentőkből áll, akik már egy korábbi tavaszon is megpróbáltak segíteni az egykori gőzösön. Az árverésen a jobb ajánlattal a “hajómentő fémkereskedők” nyertek, azaz egy, a saját megjelölése szerint értékmentéssel és fémkereskedéssel foglalkozó társaság nyerte meg utolsó kétkéményesünkre, a szegedi Szőke Tisza gőzösre kiírt ártárgyalást! Terveik szerint a menthető részeket kiemelik és újjáépítve a hajót felhasználják majd azokat, a vashulladékot pedig a csoport másik része értékesíti. A hivatal állásfoglalásáig azonban a hajó mentése nem kezdődhetett meg, s a legsúlyosabb a dologban a szakmai hozzáértés látványos hiánya, mely rövid vagy hosszú távon egészen biztosan további pusztuláshoz vezet. Roncsországunkban így megy ez rendre: Értékből roncs! Aztán majd jönnek a “hulladékgyűjtők”, a hiénák, és jóllaknak.

Tehát a nyertes akkor még nem vehette birtokba a hajót, mert, mint a Csabaholding Kft. felszámoló biztosa, Ézsiás László korábban elmondta: amíg a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nem nyilatkozik arról, hogy mely részeket veszik védelem alá, nem tudják aláírni az adásvételi szerződést, s a nyertesek sem tudják átvenni a tulajdonukat, de nem kezdődhet meg a hajótest mentése sem! Ez az utóbbi az, mely mindannyiunkat érint! A kulturális örökségek hivatalának – gyakran érthetetlen – tétovázása már jó néhány érték pusztulását okozta országunkban. Ennél súlyosabb károkat csak a mindent átszövő rothadás, a korrupció okozott!

A tájékoztatás szerint akkor a vizsgálat megkezdődött és – mint mondták - néhány hónap múlva megszülethet a döntés arról, melyek a szegedi gőzhajó azon elemei, melyeket meg lehet menteni. A hivatal azért is kezdett vizsgálódni, mert bejelentést kaptak a szebb napokat látott 95 éves gőzősről. Azt követően előzetes szakvéleményt kértek a jogszabályban kijelölt közgyűjteménytől, a Magyar Műszaki és Közlekedéstörténeti Múzeumtól. Az intézmény megállapította: a hajó évek óta olyan állapotban van, hogy a test megmentésére nincs esély. Ezért valószínű, hogy csak bizonyos elemei lesznek védettek, hiszen vannak a hajón olyan részek, melyek a kulturális javak szempontjából értékesek – közölte az iroda. A hajóteknőnek valószínűleg vadonat újat kell építeni, de a fölépítmény gondos munkával mind megmenthető. A szakértők fölkutatása és fölkérése ezesetben is elengedhetetlen! A mentéssel párhuzamosan meg kell vizsgálni majd az eredeti szerződést is, melyben (a nevetségesen jelképes vételár mellett) kikötésként szerepel, hogy a hajót a Város idegenforgalmának fölvirágoztatására kell fölújítani. Mivel ez a kitétel nem valósult meg, így a szerződés semmissé nyilvánítható de legalábbis megtámadható. A hajó tulajdonjoga visszaszállhatna a Városra, ahol pedig láthatóan minden „fontos” dologra akad pénz bőven…

Azonban a Szőke Tisza ennél lényegesen többet érdemelne! Már csak azért is, mert mint azóta kiderült, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal  2012. június 6-i döntése alapján leminősítette a Szőke Tiszát  - európai országok tiltakozása ellenére is -, mondván: „A Szőke Tisza II. nem alkalmas a teljes körű védetté nyilvánításra”, így a hajót csak „védett tárgyegyüttessé” nyilvánították. A hajó sorsa tehát még mindig nyitott, és csak remélni tudjuk, hogy rangjához és történelme által determinál eszmei értékéhez méltó módon alakítják majd, és nem lesz roncsvadászok vagy a pénzéhes városvezetés prédája Ő is!

Szőke Tisza 2.0

Végül most is bevált hát a halogató taktika. Addig ment a látszat huzavona, míg Szőke Tisza a „hatóságok” szerint menthetetlen állapotba került. Az állam lemondott elővásárlási jogáról, így jöhetett a régóta várt „megszabadulás” ettől a pótolhatatlan értéktől. Jöhettek végre a „fémkereskedők” és a pénz járhatta végre a hazánkban megszokott útjait újra. A Közlekedési Múzeum és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal javaslatai alapján egyes részeit kimentik és egy raktárban majd jól megőrzik, de felmerül a kérdés: Kinek? Meddig? Egyesek célozgatnak újrafelhasználásra más hajókon, de ezek a szándékok az eddig történtek ismeretében már erősen kétségesnek tűnnek. A napokban a tavaszi áradás miatt már szinte semmi sem látszik  ki a lepusztított torzóból a szegedi téli kikötőben, ahol a víz levonultával a munkások pontot tesznek ennek a „kellemetlen eseménynek” a végére, ami hol volt, hol nem volt… Lehet keresni a következő áldozatot!

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/bonthatjak_a_szegedi_gozost_nem_kell_az_allamnak_a_szoke_tisza/2293729/

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/bontjak_a_szegedi_szoke_tisza_hajot_-_galeriaval/2300276/

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/meztelen_a_szoke_tisza/2304267/

 

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/szoke_tisza-csontvaz_a_tapei_kikotoben/2323319/

Németh István

 

 

 

LMP = SZDSZ 2.0 ?

Az előző hetek egyik legfontosabb belpolitikai hírének számított az LMP parlamenti frakciójának megszűnése. A sokak által csak SZDSZ utódpártként aposztrofált LMP Bajnaiék ultimátumszerű ajánlatával olyan helyzetbe került, amely szinte feloldhatatlannak látszott. Vagy csatlakozik a Fideszt leváltani szándékozó Együtt 2014-hez, vagy pedig, frakcióját veszítve, szembenéz a pártszakadás tényével.

A Lehet Más a Politika kezdetektől fogva a rendszerváltás óta eltelt időszak és az abban szerepet vállaló politikai elit teljes kritikáját fogalmazta meg, mindeddig többé-kevésbé konzekvensen, függetlenül az érintettek hovatartozásától. Minden bizonnyal ezért is tudott – nem kis meglepetésre – ilyen hirtelen parlamenti tényezővé válni. A lakosság józanabb része számára nyilvánvaló, hogy az elmúlt 25 év sikertelenségében mind a jobb, mind a baloldal komoly felelősséggel bír, ha nem is azonos mértékben. Ezért is alakulhatott ki a magyar társadalom többségében a politikai inaktivitás, mely a nem szavazók, a bizonytalanok óriási táborában nyilvánul meg. (Apropó jobb és bal: e két szó használata a magyar politikai életben teljesen értelmetlen. Csak a teljes politikai vaksággal megvert ember állíthatja az MSZP-ről, hogy baloldali volna, sokkal inkább a nemzetközi pénzvilág, a piac elvtelen kiszolgálója, liberális, – bár már ez a szó sem azt jelenti, mint eredetileg – globalizácós párt. Emellett a Fidesz számos intézkedése baloldali értékeket mutat, még akkor is, ha az intézkedések végrehajtásának módja erősen megkérdőjelezhető.)

Schifferéknek tehát két lehetőség között kellett dönteni: alapvető értékeiket feladva beállnak Bajnai mögé, ezzel nagy valószínűséggel biztosítják politikai túlélésüket, poziciókhoz, forrásokhoz jutnak, még egy esetleges vereség esetén is, vagy továbbra is megjelenítik a harmadik utas politikát, ám ezzel bukják frakciójukat, és az ezzel együtt járó hátországot (irodák, munkahelyek, pénz, stb.).

Magam, a cikk írójaként, semmilyen formában nem kötődöm az LMP-hez, mégis azt kell mondanom, hogy az LMP tagságának döntése példaértékű, sőt bizonyos szempontból a rendszerváltás óta eltelt idő egyik legfontosabb döntése. Miért mondom ezt? Azért, mert a magyar politikát ez ideig kizárólag a csoportérdekek, az egyéni boldogulás, a hatalom minden áron való megszerzése mozgatta. Először fordult elő, hogy egy párt tagsága ráerőltette akaratát saját vezetésére. Számos példát lehetne sorolni, amikor szépreményű pártok írták le magukat azért, mert vezetőik engedtek a „két nagy” csábításának, és egyéni ambícióik oltárán feláldozták saját tagságukat. Az LMP mostani döntése megmutathatja a magyar társadalomnak, hogy felül lehet emelkedni az önös érdekeken is. Nem állítom persze, hogy így is lesz, minden esetre a példa adott.

Ez a történet tulajdonképpen a túlélésről szól. Jávor, Szabó, Karácsony egyéni boldogulásáról, amely az új csapatban biztosítottnak látszik, és az LMP, mint politikai tényező túléléséről.

A kilépőkre nem kell túl sok szót vesztegetni, azt szokták mondani, hogy van az a pénz… Ennél fontosabb az LMP helyzete. Döntésével lehetősége nyílott arra, hogy végleg letörölje magáról az SZDSZ 2.0 bélyeget, amely sokkal inkább rásüthető az Együtt 2014 mozgalomra/pártra. (Elég csak a névsorra tekinteni: Bajnai, Draskovics, Magyar Bálint, Mécs, Schmuck, Kovács Kálmán, Szigetvári, Bárándy, Suchman, Bauer – a teljesség igénye nélkül. Szép és főként „hiteles” csapat!)

Az LMP tehát ilyen értelemben megtisztulva vághat neki a választásnak. Kérdés, hogy meg tudnak-e maradni egy esetleges kudarc után is, mert az ő idejük inkább 2018, mint 2014.

Végezetül néhány gondolat az Együtt 2014 tevékenységéhez: Hitelességüket jól mutatja a fenti névsor, melyhez – mostani hír – csatlakozni fog Szegeden a Botka László jobb kezeként tevékenykedő volt SZDSZ-es, jelenleg a Szabad Város Egyesület színeiben munkálkodó, Szeged tönkretételében elévülhetetlen érdemeket szerző Nagy Sándor, volt városfejlesztési alpolgármester. (Botka feltehetően úgy gondolkozik, hogy legyen emberünk ott is, valaki majd csak befut…)

Szomorú, hogy a szép reményekkel, civilként induló Szolidaritás és a Milla ugyanazt a szerepet játszotta el, mint az LMP-ből kilépők. Ahelyett, hogy a 25 év politikáját kritizálták volna, vezetőiknek fontosabb volt a 2014-es parlamentbe jutás. Talán ezért van az, hogy tagságuk száma komoly erőfeszítések ellenére sem gyarapszik.

 

Ki a baloldali?


Bajnai Gordon javasolta, hogy Magyarországon csökkentsük a minimálbért, hogy a gazdaság megerősödjön. Érdekes javaslat, főleg, tőle, aki hivatalosan a jobboldalinak tartott, mondott FIDESZ-t akarja a következő választáson leváltani, egy olyan csoportosulással, olyan párttal, mely magát baloldalinak igyekszik beállítani.

Nekem jobboldali az, aki az ország dolgait a vállalkozók, a munkaadók érdekei mentén igyekszik elrendezni, s baloldali pedig az, aki elsődlegesen a munkavállalók érdekei mentén tenné azt.

Túl azon, hogy baloldaliként ilyet javasolni kissé szereptévesztésnek tűnik, a javaslattevő nem veszik figyelembe, hogy ma már az IMF is kezd rájönni, hogy a most dúló és mélyülő gazdasági világválságot a megszorítások politikája, a fizetőképes kereslet hiánya okozza.

Az autógyáros Ford, amikor az első robotokat üzembe állította, az ünnepségen odaszólt az autógyára szakszervezeti vezetőjének:

- Na, ezeket próbáld majd rábeszélni a sztrájkra.

A szakszervezeti vezető válasza nem késett:

- Na, ezeknek add el az autóidat.

Ha nincs fizetőképes kereslet, ha nincs vásárlóerő, akkor a gyárak hiába termelnek, nem tudják eladni a termékeket. Nincs árbevétel, nincs nyereség, tönkremennek, nem tudják visszafizetni a felvett hitelt.

Ahhoz, hogy a kapitalista rendszer működjön, minden árut az értékén kell eladni. Az értéket elsősorban az előállítás költségei határozzák meg. Ha az ár ettől jelentősen és tartósan eltér, akkor előbb utóbb gazdasági válság alakul ki. Az olaj világpiaci árát (s így a gázét, az áramét) sem az előállítási költség határozza meg. Az olaj legdrágább kitermelőhelyén, az Északi tengernél ez nem éri el a 25 dollárt, míg a világpiaci ár 100 dollár fölött van.

De addig, amíg a válság kissé visszabillenti a dolgokat a helyükre, emberek milliói válnak földönfutóvá, hajléktalanná, nincstelenné, s fagynak meg az otthonaikban, vagy vackaikban, míg máshol esztelen pazarlás folyik.  Az előállított készételek felét – a szavatossági idő lejártával – kidobják, homokot szórnak a tengerbe, hogy szállodát építsenek rajta, locsolják a sivatagot, hogy szép zöld gyepen golfozhassanak, buszhosszúságú limuzinok szaladnak az utcákon kamionteljesítményű motorokkal, hogy egy embernek ne kelljen buszra szállni. Nem sorolom a példákat, akinek ennyi nem volna elég, nézze meg az interneten a Hülyeség kora című filmet.

Bajnai kijelentése roppant jól példázza, hogy az ember álláspontját üléspontja határozza meg. Milliárdosként, cégvezérként nehéz baloldalinak lenni.

Merksz Péter

Rezsicsökkentés

Úgy gondolom, minden nyugdíjasnak, minden kiskeresetűnek örömére szolgált az áram, a gáz, a távfűtés költségeinek, a rezsiköltségeknek a csökkentésével kapcsolatos kormányzati bejelentés. Közvélemény-kutatást nem rendeztem, de én örülök neki. Így azt gondolom, más is. Persze, csak a fogyasztók. Mert ők régóta nem értik, hogyan lesz a Pakson megtermelt és az elosztóknak 11 Ft körüli kilowattonkénti áron eladott áramból a fogyasztónál 31 és 49 Ft közötti kilowattonkénti ár, (a 31 forint azon fogyasztónál jelentkezik, akiknek  van éjszakai - vezérelt mérőjük.) A fenti díjakban nincs benne az alapdíj. Ha azt is ráosztjuk a felhasználásra, így még ennél is többe van egy kilowatt áram ára. S akik alig fogyasztanak, azoknak drágább.

Mondanám, ugyanez a helyzet a gázzal is, de ez nem igaz. A helyzet cifrább. Több dolog miatt. Nem az kerül kiszámlázásra, mint amit mérnek. A mérőn áthaladó gáz mennyiségét, köbmétert mérnek, de nem azt számlázzák ki, hanem annak a kalóriaértékét. A mákot, a búzát, a babot, lencsét, a szemes termények nagy részét régen vékára adták, de ma is lehet kilóra és literre is alkudni a piacon. De azt ki tűrné, ha kialkudta az áru liter árát, hogy az eladó nem mérőt, hanem a mérleget venné elő azzal, hogy azt majd ő átszámolja.

Ha valaki valamit el akar adni, mérje azt, amit elad, kilót, vagy litert. Ne bűvészkedjen. Főleg akkor ne, ha aki főz, tudja, a gáz fűtőértéke folyamatosan változik. Ezt a gázszolgáltatók többsége időről időre elismeri, de addig még sem ők, sem az árhatóság, sem fogyasztóvédelem, sem más nem jutott el, s nem írja elő, mérd azt, amit számlázol. És ez az, amitől én tartok. A gázszolgáltatók jóval könnyebb helyzetben vannak, ha a kötelező árcsökkentésből eredő „veszteségeiket”, csökkenő, kieső profitjukat pótolni akarják. A fűtőértékkel tudnak játszani addig, amíg azt nem a fogyasztónál mérik.

A másik, a korrekciós tényező. A számláinkon ez is változó, de értéke mindig 1 fölött van. A bab, a lencse áztatás során, a víz hatására megdagad. A gáz meleg hatására kitágul. Ezt a tágulást számlázzák ki a gázszolgáltatók a korrekciós tényezővel.  Ez olyan, mintha az eladó azt mondaná, hohó, ez nem is egy liter lencse, látod, majd kifolyik a fazékból. S a gázkorrekciós tényező akkor is felszámításra kerül, ha a mérőóra fűtött helységben van, azaz a gáz már a mérés előtt kitágult. Akkor is, ha nyáron a kánikula és a tűző nap hatására a mérő előtt a csőben sokkal melegebb (s így jobban kitágult) a gáz, mint a konyhában lévő gázcsőben. Vagyis, a már beáztatott lencsét adnák el literre, de visszakorrigálás nyáron sincs, a korrekciós tényező nem megy 1 alá.

S van még, ami felháborít. A kofa kb. fél áron veszi a termelőtől a terményt, hiszen ő szállítja, raktározza, porciózza, vannak veszteségei. S valamiből neki is meg kell élni, tehát nem annyiért adja, amennyiért veszi. DE NEM SZÁMOL FEL TÁROLÁSI KÖLTSÉGET, AZ BENNE VAN AZ ÁRBAN. De nem a gáz árában. Bárki láthatja, ha ránéz a gázszámlájára, ott van a készletezési díj. MIÉRT? A gázszolgáltató is kereskedő. Gázzal kereskedik.

Merksz Péter

Kiskaput keresünk

Keresi a kiskaput a kormány. Segíteni akar, munkahelyet szeretne megtartani. Híres, és erős hagyományokkal rendelkező húsfeldolgozó üzemek, és az ezeknél dolgozók családjai vannak nagy bajban Gyulán és Pápán. Az eset nem egyedi, hiszen Kapuváron, Makón, Budapesten a Herz szalámit gyártó húsüzem, s velük együtt emberek, családok százai szenvedték meg, hogy az állam a versenysemlegesség okán nem adhat támogatást az ilyen vállalkozásoknak. S mindenki sorolhatná a maga ismerete szerint a példákat.

Nem ismerem a részleteket, nem tudom, mi folyik a háttérben. Egy dolgot azonban nem értek. Illetőleg sok mindent nem értek, de ez ügy kapcsán egy különösen egy dolog érdekelne.

Hallgatom a híreket. A mediterrániumnak sokáig éllovasa volt Spanyolország. Hosszú időn át jól teljesített az Unió normái szerint. Alacsony volt a hitelállománya, a költségvetési deficitje. Aztán bankjai megremegtek. Spanyolország megmentette a bankokat, de mert nem volt megtakarítása, hiszen az állami költségvetések minden kontinensen szinte kivétel nélkül deficitesek, hirtelen nagyon eladósodott, s most bajban van.

Majdnem azt írtam, hogy Spanyolország megmentette a bankjait, de ha nálunk nem lehet állam kezében bank, felteszem azok sem állami bankok voltak, és a bankkonszolidáció után sem került bankrészvény a spanyol állam tulajdonába. Mint ahogy nálunk sem, amikor itthon kellett a bankokat konszolidálni. Itt is szépen folyt a mi adóforintunk a bankokba, s nem került ennek következtében banki részvény állami tulajdonba. Nem a bankok tulajdonosai, a részvényesek, az alapítók nyúltak a zsebükbe, hanem a bankmanagement az államnál kuncsorogott. Itt is – ott is.

A bank – hivatalosan – pénzügyi vállalkozás, s ha magánkézben van, (függetlenül attól, hogy egy- két ember kezében vagy nyilvános részvénytársaságként sokakéban) magánvállalkozás. Ahogyan a gyulai, pápai húsüzemek is. Magánvállalkozásnak számítanak, így az EU-s előírások szerint – a versenysemlegesség szellemében – az állam nem adhat neki mentőövet, mert aztán jön a dádá, a kötelezettségszegési eljárás megindítása. És ezért az államnak kiskaput kell keresnie.

Ne értsenek félre. Nem a bankokra haragszom, hiszen, bárki, akinek módjában áll, s eséllyel pályázhat adóforintokra, ebben a világban meg fogja tenni. Ezt teszi, aki panelben lakva pályázik a hőszigetelésre, fűtéskorszerűsítésre, aki munkahelyteremtő támogatásért pályázik, aki segélyért folyamodik, és számtalan példát lehetne felsorolni. Miért ne tenné? Ilyen világban élünk.

Amit nem értek: Miért van, hogy az egyik magánvállalkozás (bank) állami támogatást akkor is kaphat, ha abba az ország is belerokkan, (miközben az állam és polgárai elszegényednek), míg egy másik vállalkozás (egy húsüzem vagy egy légitársaság, bármi) legálisan egy peták támogatást nem kaphat.

Miért, és hogyan születhet ilyen szabályozás? Kinek az érdeke ez? Kinek jó ez?

Merksz Péter

 

Show must go on?

Egy ősi bölcsesség azt mondja: „Ha nem változtatsz a módszeren, miért remélsz más eredményt?”. Felmerülhet ez a kérdés persze akkor is, ha megnézzük hazánkban az adósságspirálba zuhanó önkormányzatokat (vagy magát az állami költségvetést) és köztük szűkebb házunk táját, Szegedet is. Az egyre aggasztóbb méreteket öltő adósságtömeg - amit a városvezetés nagyon szűk köre generált az elmúlt években - rohamosan közelít az 50 milliárd Ft-hoz. Túlnyomórészt azért jön létre a folyamatosan növekvő tartozás, mert a megnyert pályázati pénzek mellé megkövetelt önrészt a város folyamatosan hitelekből finanszírozza. A hitelből történő finanszírozás önmagában nem is lenne gond, ha a pályázatokból a város pénztermelő eszközöket hozna létre, amik lehetővé tennék a hitelek visszafizetését, és „esetleg” még nyereséget - pozitív cash–flow-t is termelnének. Szegeden ez sajnos nem valósul meg, mert a folyamatos látszat-, mutyi-, és kirakatberuházások mellett már nem marad pénz és szándék a valóban értékes, fontos, a városnak pénzt generáló és Szeged lakosságának munkahelyeket teremtő beruházásokra. Tehát ugyanaz a folyamatosan és tudatosan hiányt generáló módszer ismétlődik, ugyanazon döntéshozóktól (a helyi tömegközlekedés járatritkítása és a vonaljegyek, ill. bérletek árainak megemelése nem valós fejlesztés, mint ahogy a vörös csík az úttesten sem valós bicikliút fejlesztés). Természetesen e módszer másik lényegi pontja, hogy - a döntéshozók reményei szerint - majd a helyi adók megemelésével betömködik a lyukakat, ezzel tovább lehetetlenítve a még működő helyi vállalkozók egyre kilátástalanabb helyzetét. A városban lassan minden családban jó ha egy felnőtt talál munkát magának, ennek ellenére szaporodnak a bevásárlóközpontok (és a kukázó szegediek). Látva az összeomlás árnyékát, a városvezetés már csak azért sem hajlandó termelő eszközökbe fektetni a befolyó és kisajtolt pénzeket, hanem egy újabb látszatberuházással pl. partfalfelújítást tervez több milliárdos költségvetéssel, a fent említett módszert újra lemásolva (mondván, hogy ennek hatására majd az ide látogató vidéki és külföldi evezősök fellendítik az igencsak takaréklángon pislákoló szegedi idegenforgalmat, és dől majd a pénz a városba):

http://www.szegedon.hu/szeged/milliardos-fejlesztesek-valosulhatnak-meg-szeged-belvarosaban

Természetesen ez nem egyedi jelenség idehaza az elhibázott módszerek alkalmazói részéről:

http://www.origo.hu/itthon/20120229-tarlos-mi-a-feszkes-fenebol-fizessunk.html

Egy másik „vívmánnyal” pedig az eddig is zárt klikk –ként működő egyetemi belső professzori kör teremt magának új és folyamatos pénzforrást a városon belül:

http://www.szegedon.hu/szeged/jovore-indul-az-eli-szegedi-reszlegenek-epitese

3:52 –től: http://www.youtube.com/watch?v=J4n_TPVBPho

Az Egyetem szervezésével persze egyéb problémák is akadnak, pedig az Egyetem legalább tényleg hoz pénzt a városnak a diákokon keresztül:

http://www.delmagyar.hu/blog/al-ex/az_onkoltseges_kepzes_szegedi_vesztesei/153/2597/

És tényleg, mi a helyzet a Biopolisz sztorival és a marketingjére szánt őrületes összegekkel?

Látom lelki szemeimmel az alsó tagozatos olvasók tömegesen felszaladó szemöldökét és sűrűn ráncosodó homlokát, hogy: Mi van??? Ha a fent említett módszer eddig sem működött, akkor miért is kell újra erőltetni? Ezek a felnőtt és diplomás bácsik és nénik, külsős és belsős szakértőkkel és szaktekintélyekkel körülvéve csak ezt a nem működő rendszert akarják ismételni tovább a jövőben is? Pedig már minden enyhén redőzött szürkeállományú alkalmazottból lett értékesítő és befektető megtanulta Robert Kiyosaki könyveiből az elmúlt húsz évben, hogy Eszközbe fektess, ne Forrásba!!! Legalábbis a Gazdag Papa, Szegény Papa logika szerint, amely módszer az elmúlt több ezer évben bizonyította, hogy működik. Vajon Szegeden miért ismételgetik e módszer ellenkezőjét megrögzötten, ha ráadásul még csak nem is működik? Lehet-e ennyiszer „véletlenül” tévedni? Lehet-e 1000 pénzfeldobásból 1000-szer írást dobni (=pofára esés)? Ha nem, felmerül-e valakiben a szándékosság harmatpárányi sziluettje? És ha a szándékosság esetleg nyilvánvalóvá és bizonyítottá válik, vajon helyén kell-e hagyni Szeged polgárainak ezt a szűk vezetői „szakembergárdát”? Vagy esetleg már ők is érzik a játék végét? Úgy értesültünk, hogy a polgármesterünk igencsak Budapest és a Pártja belső berkei felé kacsintgat, mintegy elsőként hagyva el a süllyedő hajót! Vajon itt is végig játszani fog a zenekar, mint a Titanicon? Vajon nem ön-, és közveszélyes-e az a szavazó, aki mindezek után és mindennek ismeretében újra csak megszavazza a saját és családja tönkretevőinek a lehetőséget a további rombolásra? Vajon tényleg csak az országos pártérdekek tudnak segíteni a szegedieken, a szegedi polgárok és civilek erre alkalmatlanok lennének?

Nos, a múlt eredményei alapján bátran kijelenthetjük, hogy Szegednek és a szegedieknek csak a helyi civilek, lakosok segíthetnek és hívhatnak életre értelmes megoldást, mert a bőrükre megy ki a játék és az életük, a jövőjük a tét!!! Saját-, és pártérdekeket előtérbe helyező, haknizó és kóborló politikuscsaládok nem fognak és akarnak segíteni ezen a városon és a környezetén (hiába a meggyőzően átverő politikai marketing)! Ezt már bebizonyították! És persze a felelőségrevonás is akadozik:

http://www.szegedon.hu/szeged/atvilagitottak-az-onkormanyzati-cegeket

De azt is érteni kell, hogy a módszert az emberek hozzák létre, a módszer maga az ember, és az eddig alkalmazott, az országos pártérdekeket és pártdinasztiákat kiszolgáló módszer a csőd és a katasztrófa szélére sodorta Szegedet. Tehát erősen el kell gondolkodni a még nem agyhalott szegedi szavazóknak, hogy ha nem változtatnak a módszeren, akkor miért várnak más eredményt???

N. I.

 

Kik is vezetik Magyarországot?

Már megint… Ez ugrott be először, amikor Matolcsy közzétette nemzetmentő költségvetésének legújabb elemeit. Sokadik olyan intézkedése ez a kormánynak, amely szemmel láthatóan nélkülöz mindenfajta előrelátást, a hatások józan mérlegelését, a legelemibb szolidaritást.

Mert miről is van szó?

„Senkit nem hagyunk az út szélén. Nem lesznek megszorítások! Senki sem járhat rosszabbul! A fogyasztás fogja felpörgetni a gazdaságot.” Ilyen és ehhez hasonló kinyilatkoztatások kísérik a kormányzati kommunikációt.

De mi is történik valójában. Bevezették az egykulcsos adót, amelyről minden épeszű ember tudta előre, hogy növelni fogja az államháztartás hiányát, és jelentős összegeket pumpál a tehetősebb rétegek zsebébe. Az így keletkezett hiányt próbálják azóta is betömni különféle intézkedésekkel, most például a szuperbruttó kivezetésével, az adókedvezmények eltörlésével. Már most mindenki tudja, hogy a 140 ezer alatti jövedelműeknek ez jelentős keresetcsökkenést jelent, míg az átlag feletti jövedelműeknél emelkedik a nettó kereset.

Na most én ebből levonnék – pusztán a logika szabályaira támaszkodva – néhány következtetést, feltételezést, ki-ki válasszon ízlése szerint:

1. A kormány számára a kiskeresetűek nem léteznek, velük nem számolnak, hiszen „senki sem jár rosszabbul”. Ezt alátámasztja az is, hogy a tehetősebb rétegek számára valóban „nem lesz megszorítás”, hiszen ők ismét jól járnak, megszorításban csak a „senkik” részesülnek.

2. A kormány úgy gondolja, hogy a magasabb keresetűek többletjövedelme nagyobb fogyasztást fog generálni, ami felpörgeti a gazdaságot. De akinek – jó keresete okán – már eddig is megvolt a lehetősége minden igényét kielégíteni, az nem fog tényleges szükségletén felül fogyasztani, hanem megtakarít. Ez ugyan akár hasznos is lehetne (már, ha az országban maradna a megtakarítás), a gazdaság beindításához azonban semmi köze. A leszakadó rétegek fogyasztásának csökkenését viszont semmiképpen nem ellensúlyozza.

3. Orbán Viktor olyan ember, aki fontosabbnak tartja saját tévedhetetlenségének látszatát, mint az ország érdekeit. Ha nem így volna, akkor hónapokkal ezelőtt meneszti Matolcsyt, kiáll az emberek elé, és azt mondja: elnézést tévedtünk, de azonnal javítjuk hibáinkat. Ez esetben, rajongóin kívül, további támogatókra tehetett volna szert, csakhogy a neki súgó PR szakemberek ezt a forgatókönyvet nem ismerik, mert ők hús-vér embert, állampolgárt életükben nem láttak, számukra az állampolgár csupán egy manipulálható massza.

4. Az ország vezetése idiótákból áll, mert képtelen felfogni, előre látni alapvető összefüggéseket, hatásokat, amelyeket egyébként a közgazdasági iskolákat nem ismerő Maris néni, Józsi bácsi is világosan lát.

5. Az ország vezetése nem idiótákból áll, hiszen minden intézkedésükkel (egykulcsos adó, devizahitelesek megsegítése, szuperbruttó, stb.) annak az elitnek az érdekeit képviselik, melynek ők is tagjai, és ezenközben magasról tesznek arra, hogy mi lesz azzal a néhány millió senkivel, aki őket a hatalomba juttatta.

6. A politikai elit nem képes saját érdekeit felfogni, hiszen ilyen intézkedések mellett a választási vereség borítékolható, következésképpen elveszíti a hatalmát és ezzel együtt a gazdasági érdekérvényesítés (milyen szép kifejezés a lopásra!) lehetőségét.

7. A politikai elit jól ismeri saját érdekeit, jól tudja, hogy számára csak 4 év adatik meg, ezért gátlástalanul kihasznál minden adódó lehetőséget saját zsebének megtömésére.

Fenti változatok közül érvényes lehet akár egy, akár több, akár valamennyi egyszerre… Egy azonban bizonyos: nekünk egyik sem túl bíztató.

Ui.: A legszomorúbb ebben a kis eszmefuttatásban az, hogy mindezt megírhattam volna 4, vagy 8 évvel ezelőtt is, bármikor az elmúlt 20 évben. Csupán a neveket kellett volna megváltoztatnom…


Pszo.hu: Jajj, csak EU-s pénzt ne!

Az alábbi cikkben foglaltakat évek óta sulykoljuk a közvéleménybe, sajnos kevés sikerrel. Minden esetre érdemes végiggondolni a szegedi „fejlesztéseket” (élményfürdő, festett kerékpárutak, plázák, járhatatlan díszburkolatok, felesleges villamosvonalak, Agóra, partfalrekonstrukció, lovasszobor-áthelyezés, üresen tátongó, üzletek nélküli sétálóutca) főleg annak ismeretében, hogy Szeged adósságszolgálata már az 50 milliárdhoz közelít és a legújabb hírek éppen a „családi ezüst” kiárusításáról szólnak (Százszorszép Gyermekház, iskolák, Dömötör-torony, nosztalgia villamosok). Maradt-e ebben a városban egyáltalán valami a régi Szegedből? Hol a Virág, a Hági, a Szőke Tisza, a Vigadó, a SZUE, a régi Hungária, a Partfürdő, van-e még iskola, középület, amit nem terhel jelzálog.

Vajon mikor nyílik fel végre a szegediek szeme? Tud-e valaki az elmúlt évekből egyetlen olyan beruházást, ami megtérüléssel, netán munkahelyteremtéssel kecsegtetett? Miért van olyan nagy csönd az élményfürdő fél milliárdos mínusza körül? Hogyan fordulhat elő ebben a városban, hogy még mindig az a Nagy Sándor osztja az igét a DM hasábjain, aki – Szentgyörgyi kollégájával, Dózsával, a COWI Kft-vel együtt – legfőbb felelőse és persze a Pólus Kft. ügyletein keresztül valószínűleg haszonélvezője is az erőltetett látványberuházásoknak? És a legfőbb kérdés: vajon miért asszisztál mindehhez a Fidesz frakció? Vagy van az a pénz…?

Civil Városi Unió

„Az uniós fejlesztések hozták a bajt, az önerőhöz ugyanis hitel kellett.
A magyar önkormányzatok eladósodásának egyik fontos oka az európai uniós pénzek nem megfelelő felhasználása - erre a következtetésre jutottak az Állami Számvevőszék ellenőrzései, amelyek eddig soha nem látott keresztmetszetet adnak a magyar önkormányzati rendszer egészéről.
Miről is van szó röviden? Arról, hogy az önkormányzatok ott fejlesztettek, ahol uniós pályázati lehetőségek voltak, ez volt a beruházások közötti szelektálás alapja. Mindez azt is jelenti egyben, hogy nem az volt a kritérium, hogy mit lenne érdemes, illetve szükséges fejleszteni. Amennyiben az uniós pályázatok épp lefedték volna ez utóbbi területeket, akkor nem lenne baj, de sajnos a tapasztalatok szerint ez nem így történt.
Valamennyi önkormányzattípusnál és minden évben hiánnyal zárult a felhalmozási költségvetés. Ennek elsődleges oka az EU-s pályázati lehetőségek által kiváltott fokozott beruházási tevékenység, illetve az ehhez kapcsolódó önerő-igény volt - állítja a Számvevőszék. A negatív egyenleg eladósodáshoz vezet, a folyamatban levő beruházások több mint 1100 milliárd forintos fizetési kötelezettséget jelentenek a jövőre nézve. Ehhez az EU-s és hazai támogatáson, illetve a saját bevételeken felül további több mint kétszáz milliárd forint külső forrás bevonása szükséges a városoknál és a megyéknél - azaz ennyi hitelt fel kell venni.
Az ÁSZ jelentései arra mutatnak rá, hogy az önkormányzatok tényleges fejlesztései nem a kötelező, hanem az önként vállalt, illetve nem a megtérülő, hanem a soha meg nem térülő, „presztizs" beruházásokra koncentrálódtak. Vagyis a beruházások nagy része például nem iskolára vagy a közvilágítás fejlesztésére ment, hanem uszodára, színházra, parkosításra.
Az is gond, hogy az önkormányzatok nagy részénél szinte semmiféle kalkuláció nem készült arra, hogy miből fogják fenntartani a felépített létesítményeket. Miből fogják fűteni, mondjuk az új iskolaszárnyat, üzemeltetni a szennyvíztisztítót, vagy levágni évente a füvet a közparkban? Az önkormányzatok számára likviditási nehézséget okoz az EU-s projektek utófinanszírozása is, ehhez ugyanis pénzügyi fedezet kell, amit sok esetben nem tudnak biztosítani.
Igazai paradoxonról van szó, amiben az EU-s pályázatokat kiíró hatóságoknak is van felelőssége, áttételesen ugyanis lehetővé tették rossz közpénzügyi döntések meghozatalát.”

 

Tőzsdére vitték a frankhiteleseket a bankok

Magyarországon több, mint 10 éve van életben a svájci frank alapú hitelezési forma. Azóta vannak – eleinte elviselhető, most, amikor az árfolyam 260 Ft körüli, megoldhatatlannak látszó – gondok. Családok hitelből megvalósított álmai vesznek el, tömeges ellehetetlenülések várhatók, kifizethetetlen adósságok halmozódnak fel a bankoknál. Az önkormányzatok szintén bajba kerültek.

Az árfolyamrögzítés nem nevezhető érdemi segítségnek, a probléma később hatványozottan fog visszatérni. A bankok álláspontja szerint a problémát a svájci frank árfolyamának emelkedése okozza, ők nem tehetnek semmiről. A társadalom megítélése vegyes, a többség abban egyet ért, hogy az állam ne nyújtson segítséget a bajba jutottaknak, hiszen a felelősséget nem lehet áthárítani másokra.

Álláspontunk szerint – mivel a kialakult helyzetnek az egész országra kiterjedő hatásai vannak - az államnak abban lehet szerepe, hogy a hitelfelvevő és a hitelnyújtó fél közötti szerződés tartalmát és annak gyakorlati megvalósulását vizsgálja és ellenőrizze.

A bankok kockázat nélkül jutottak extra nyereséghez, míg az adósok, a törlesztések ellenére, mindenüket elveszítik.

Hogyan alakult ki ez a helyzet?

A hitelfelvételekor a bank közölte az ügyféllel, hogy létezik a forintalapúnál kedvezőbb kamatozású hitel, melynek alapja svájci frank. A hitelfelvevő örömmel vette az alacsony kamatszintet és elfogadta a feltételeket. A példa kedvéért tételezzük fel, hogy az adott hitel összege 10 millió forint. A szerződésbe bekerült, hogy a hitel felvevője megkapja a 10.000.000,- Ft-ot, amit a szerződés következő sora szerint az adott napi árfolyamon visszaosztottak svájci frankra és rögzítették, hogy a felvett forintösszeg megfelel kb. 66.000,- CHF-nak. A szerződés tartalmazza továbbá, hogy a bank a kezelés költségeit, a visszafizetéseket a CHF mindenkori kondíciója alapján fogja számítani és behajtani. A bank tehát kihelyezett 10 millió forintot, amit azonnal átváltott (?) 66.000 svájci frankra és a tőkét, a kamatokat, valamint az ügyvitel költségeit is ebben a pénznemben számolta el. Szükséges leszögezni, hogy az ügylet lebonyolítása közben egyetlen svájci frank sem mozdult meg, a lebonyolítást forintban teljesítették, ugyanakkor a szerződésbe beleírták a CHF beszerzését, amely passzus teljesítése nem ellenőrizhető. Így tehát a nem mozgó svájci frankoz kötötték az elszámolás módját és a kihelyezett forinthitelek szokásos hozamnyereségén túl extra tőzsdei árfolyamnyereséget is biztosítottak maguknak. Ezzel a konstrukcióval a hitelfelvevőket gyakorlatilag bevitték a tőzsdére, mellyel kapcsolatban alappal állítható, hogy az átlag állampolgár nem volt tisztában.

A legfontosabb, hogy a szerződésben a hitelfelvevő megbízza a bankot a svájci frank számára történő beszerzésével. Ennek alapján a banknak igazolnia kell a beszerzést, amennyiben ezt nem tudja igazolni, úgy a szerződésnek a svájci frankon történő elszámolást rögzítő része semmisnek tekinthető.

A szerződések messze nem a klasszikus – hitelösszeg, kamatszint, futamidő, törlesztő részlet – elemeket tartalmazzák, szakértői segítség nélkül annak megértése, felelős mérlegelése az átlag hitelestől elvárhatatlan feladat. Aláírásuk – a szokásos hitelügyletekkel ellentétben - a bankok által kijelölt közjegyzők előtt történt, ez is a bankok felelősségének elhárítására szolgált. A közjegyzők nem az ügyfél felvilágosításában, hanem kizárólag az ügylet létrejöttében voltak érdekeltek.

Mindezek és sok más egyéb jel mutat arra, hogy a bankok tudatosan dolgozták ki ezt a konstrukciót az extrém hozam reményében, lehetetlen helyzetbe hozva családok ezreit.

A sajtóban megjelent hírek szerint több civil szervezet támogatásával perek indulhatnak, azonban a bankok képviselőinek reagálásai alapján (origo.hu – 2011.08.15.) ezek kimenetele - a mai jogalkalmazás ismeretében - legalábbis kétséges. Ezért próbálunk új megközelítéssel segíteni. A perek alapját az képezheti, hogy a bankok bizonyítani tudják-e a svájci frank beszerzését a hitelfelvevők számára, valamint, hogy az ügyletek során történt-e svájci frank pénzmozgás. Ellenkező esetben – álláspontunk szerint – a szerződések eséllyel megtámadhatók.

(2011. augusztus 16.)

 

 

 




Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?



Üzenőfal


Név:

Üzenet:






Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!